Nálunk szeptember végén indul az új tanév!

Ahogy megérkezik az augusztus 20-i lehűlés és szél itt a Balatonnál (idén egy nappal korábban, mint szokásosan), mindig tudatosul bennem, hogy közeledik a nyár vége.

Régebben összeszorult a szívem, amikor az évnek ebbe a szakaszába jutottunk, hiszen itt kellett hagyni a Balatont, bele kellett állni a feladatokba, a munka és az iskola határozta meg mindennapjaink ritmusát.

Ez a szívszorító érzés egyre enyhébb lett, hiszen már sok-sok éve a Balatonnál lakunk, így sosem kell hazamenni, mert itt vagyunk otthon. Mára a gyermekeim felnőttek, teljesen önállóak, vagy maguk rendezik iskolai ügyeiket, így a tanévkezdést is minimálisan érzékelem.

Most, hogy saját mozgás, masszázs és életmód iskolám tanévét nyithatom meg hamarosan, méghozzá a másodikat, fájdalom helyett már csak izgalom van a szívemben.

A tavalyi tanévben már összeállított tananyagból idén sokkal könnyedebb és örömtelibb lesz a munka. 15 év tapasztalatát összegzem ebben az egész tanévet kitöltő folyamatban, egész eddigi életem tapasztalatát, testi és lelki fejlődésemet, az egészséghez és az élethez való hozzáállásomat. A folyamat, amin egy év alatt végig vezetlek, hogyha velem tartasz, a mozgáson, masszázson és önismereten keresztül vezet önmagadhoz, ezáltal egy tisztább kapcsolódáshoz másokhoz. A mozgás, masszázs és energiagyakorlatok által megtapasztalhatod, hogyan szabadítsd fel mozgásodat és energiáidat, hogy egyre könnyedebben, egészségesebben és megelégedettebben éljél, példát mutatva ezzel a körülötted élőknek, vagy segítve őket akár hivatásszerűen is.

Mindig is vonzódtam a természethez, az ősi, inkább keleti tanításokhoz, ahol vallási dogmák és tiltások helyett néhol gyakorlatias, néhol pedig filozófikus irányokat kaptam testem, lelkem és egészségem fejlesztéséhez. E között a két véglet között pedig megtalálhattam mindig azt, ami éppen aktuális állapotomban előre tudott vinni, mindig a változás és fejlődés felé.

A jógával a legjobbkor, még gyermekkoromban találkoztam, amikor testem még rugalmas, elmém pedig még nyitott volt. Már nagyapám is jógázott (a maga katonatiszthez méltó módján), nagybátyám pedig több évet élt Indiában, így jógakönyvek, és végtelen mennyiségű (sok kilométer hosszú orsós szalagon) tradicionális indiai zene társaságában nőttem fel. A mozgás, a természet szeretete és a természetes megoldások egyértelműsége és egyszerűsége egyre mélyebben belopódzott az életembe. Ez volt az az erő, ami fiatal felnőttkori kísérleteimből, saját magam, környezetem és egészségem határainak feszegetéséből is vissza tudott hozni a középútra és az egészségbe.

Másik erős indok volt, hogy újra az ÉLETRE és az EGÉSZSÉGRE kezdjek el fókuszálni, gyermekeim születése. Szerettem volna nekik a legjobbat adni. Harmadik gyermekem születésekor jutottam arra a mélypontra, ahol testileg és lelkileg is már csak az előre maradt. Ebben az időszakban kezdtem el ismerkedni a taoista filozófiával, kezdtem el tajcsit és csi-kungot tanulni és a jógával is szintet léptem. Megtapasztaltam a kínai masszázs és a thai masszázs gyógyító hazását, és azt, hogy mozgás és masszázs nincsen egymás nélkül, és test és lélek fejlődése kart karba öltve jár.

Az évek során, ahogy gyermekeim nőttek, sokat tanultam, és tanulok folyamatosan. Természetgyógyász lettem, jógaoktató, dúla (szülés melletti segítő). Masszázst tanultam a tradícionális thai és kínai rendszerben. Ugyanilyen fontosnak tartom azt a tudást is, amiket azoktól a segítőktől kaptam,  akik irányt mutattak személyiségfejlődésemben, akiktől önfejlesztő módszereket és hatalmas tudást kaptam és kapok folyamatosan.

A mozgás/masszázs és önfejlesztés/személyiségfejlődés mellett a táplálkozás a harmadik fontos terület. Hiszem, hogy minél tisztábban és tudatosabban táplálkozunk, a másik két terület is fejlődni fog az életünkben.

A masszázs hozzásegít a könnyedebb mozgáshoz, a mozgásgyakorlatok közben pedig kiegészítő információt kapok a testeddel, egészségeddel kapcsolatban, hogy lássam, merre haladjunk tovább a masszázzsal. Minél könnyebben mozogsz, annál könnyebben masszírozol, és adsz másoknak is, minél többet masszíroznak, és masszírozod magadat, annál könnyebb lesz a mozgásod.

Ha valaki vendégként jön hozzám és a tanítványaimhoz, a következő folyamaton keresztül vezetjük el a nehéz és sokszor már fájdalmas mozgáson keresztül a könnyed és örömteli mozgásig. Vendégeink először általában relaxáló, vagy mélyebb izomlazító masszázsra jelentkeznek be hozzánk. Ezekből a főleg passzív masszázsokból vezetjük át őket, persze ha nyitottak rá, a nyújtó és átmozgató masszázsokba, ami valójában már egy passzív jóga. Innen már csak egy lépés a regeneráló jóga, aminek segítségével fokozatosan visszahozható az ízületek mozgékonysága, megkezdődhet az izomzat újra felélesztése. A stabilitás megszerzése az izomzat felépítésével és az ízületek rugalmasságának a növelése már a haladóbb és intenzívebb jógaóráknak az eredménye lehet, mely szint megfelelő akár mindennapi testedzésnek, vagy valamilyen sport mellé kiegészítő, egészségmegőrző mozgásnak.

Többen, akik ezt a folyamatot megtapasztalták, maguk is örömmel kezdtek el masszírozni tanulni, vagy tervezik jógaoktató képzésem elvégzését, és szereznek gyakorlati tapasztalatot nálam valamelyik stúdióban dolgozva.

Ha kiváncsi vagy erre a különleges folyamatra, kapcsolódj vendégként, vagy tanítványként, Egy biztos, az  út önmagadhoz és önmagadon keresztül vezet.

Addig is könnyed és zökkenőmentes évkezdést kívánok neked, és hogy idén is egyre inkább az álmaidat valósítsd meg!